A Debreceni Egyetem, a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Mérnökakadémia a természettudományos közoktatás javítására szolgáló javaslata

 

Állásfoglalás

A Debreceni Egyetem, a Magyar Rektori Konferencia és a Magyar Mérnökakadémia 2009. február 7-én Konszenzus szimpózium a természettudományos közoktatásról című rendezvényt szervezett a Debreceni Egyetemen. A szimpózium résztvevői megállapították, hogy a természettudományos oktatás és nevelés hatékonysága sokat romlott az elmúlt negyed században. A szimpózium résztvevői a következő állásfoglalást fogalmazzák meg a problémák orvoslására:

  • Erősíteni kell a természettudományos képzés gondolkodást fejlesztő, motiváló hatását mind az alap- mind pedig a középfokú közoktatásban. Ehhez meg kell teremteni a tanári és tanulói kísérletezés személyi, infrastrukturális, anyagi és tantervi feltételeit.
  • Meg kell szüntetni az általános tantervekben a humán és természettudományos tárgyak óraszámaiban tapasztalható aránytalanságokat, hatékonyabbá kell tenni a természettudományos alapműveltséget fejlesztő ismeretek átadását.
  • Javasoljuk középfokú képzésben humán- és reáltagozatos osztályok szervezését és mindkét területen a képzési céloknak megfelelő minisztériumi természettudományos kerettantervek kidolgozását A tanterveknek rögzítenie kell azt a minimális humán és reál ismeretanyagot, amit a tanulóknak egy alapvető műveltségi szint eléréséhez el kell sajátítaniuk.
  • Javítani kell a természettudományos tanári pálya társadalmi megítélését, alkalmas ösztönzőkkel növelni kell a tanári hivatást választó hallgatók számát.
  • A közoktatás minőségbiztosításának fontos eszközeként javasoljuk egy hatékonyan működő szakfelügyelői és szaktanácsadói rendszer visszaállítását.
  • Meg kell újítani a természettudományos tanárok továbbképzési rendszerét.
  • Javasoljuk az érettségi rendszerben tapasztalható aránytalanságok felszámolását. Ennek érdekében a tanulónak választása alapján kötelező érettségit kelljen tennie a következő tárgyak egyikéből: biológia, fizika, kémia.
  • A természettudományos közoktatás javítására vonatkozó részletes javaslatok kidolgozására és az átalakulási folyamat szervezésére a közoktatás, a felsőoktatás és a gazdasági élet szakembereiből álló bizottságot kell létrehozni.

Debrecen, 2009. február 7.

Prof. Dr. Pálinkás József
akadémikus, egyetemi tanár, elnök
Magyar Tudományos Akadémia

Prof. Dr. Rudas Imre
egyetemi tanár, elnök
Magyar Rektori Konferencia

Prof. Dr. Fésüs László
akadémikus, egyetemi tanár, rektor
Debreceni Egyetem

Prof. Dr. Ginsztler János
akadémikus, egyetemi tanár, elnök
Magyar Mérnökakadémia
Prof. Dr. Szabó Gábor
akadémikus, egyetemi tanár, elnök
Magyar Innovációs Szövetség

Prof. Dr. Fábián István
egyetemi tanár, rektorhelyettes
Debreceni Egyetem Tudományegyetemi Karok
Prof. Dr. Kertész János
akadémikus, egyetemi tanár, intézetigazgató
Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem
Dr. Várnagy Katalin
egyetemi docens
Debreceni Egyetem





Az állásfoglalást itt írhatja alá:

Nem sikerült az adatbázisszerverhez csatlakozni.